2013. december 11.

Karácsonyi körömkihívás - 3. Karácsonyi színek

Egy körből kimaradtam, de újra itt vagyok - ha kicsit késve is - Manna Karácsonyi körömkihívásával. A harmadik téma a karácsonyi színek, amiről nekem most a piros és a zöld ugrott be egy kis arannyal megbolondítva.


Kivételesen egész jól sikerültek a képek, bár az essence fame fatal pirosa azért jóval mélyebb színű valójában. És aaannyira jó az ecsete, és szuper fényesre szárad. Sőt, majdnem tökéletes a fedése egy rétegben is, de hogy kiteljesedjen a színe, kettőt vittem fel. Bár mint utóbb kiderült, a fényképezőgépet ez vajmi kevéssé hatotta meg.


A gyűrűsujjamon lévő zöld az essence Happy holidays kollekcióból került ki, méghozzá a light up the tree! névre hallgató duó lakk (mert végre sikerült levadásznom). Nem sok jót olvastam ezekről a lakkokról, de engem rögtön a Flormar lakkomra emlékeztetett, ami teljesen elvarázsolt. De erről majd később. :) Igaz, a tartósságáról nem tudok érdemben nyilatkozni. Mivel versenyt futottam az idővel, a száradás után rögtön elkezdtem megírni ezt a posztot.


És végül mivel is dobhattam volna föl az egészet, ha nem a steel-ing the scene arany fedőlakkal, ami szintén egy essence trendkiadás, a Metal glam része.


Szerintem teljesen manó színe lett. :D Ti mit gondoltok?

3. Karácsonyi színek

A többiek munkája:

1. Thimmyke  9. phoenix  17. Petra Mode On  
2. Manna  10. Mazsola  18. bree  
3. Andi  11. Kinga  19. Judit  
4. Yndre  12. Judit nail Polish Blog  20. Mc  
5. NaomiBlog123 (Noémi)  13. Sunny  21. Doris Vicious  
6. Ibolya Janko  14. Noémi  22. IsaBella  
7. Mdolla  15. Lexa  
8. Rio  16. Angel  

(Cannot add links: Registration/trial expired)

6 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jő ez az essence lakk, az eddig próbáltak közül a legjobb. Ja és nyomdázásra is kiváló...

    VálaszTörlés
  2. Mostanában én is többször nyúltam ez után az arany topper után. Szupi lett a manikűr. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Szerintem a későbbiekben is jól kihasználható lesz ez a lakk, nem csak így karácsony táján. Örülök, hogy végül rábeszéltem magam a sok jó vélemény hatására.

      Törlés