2013. november 15.

Nailland és egyéb katasztrófák

Végre felavattam az új aksikat, és befotóztam a vasárnapi zsákmányt. Nos, a Nailland-es látogatás nem a legjobban alakult, de a végeredménnyel azért már kibékültem. Ők lennének a szerzemények:

1_S6300226

Ebben a bejegyzésben már bemutattam, hogy melyik lakkokkal szerettem volna intimebb kapcsolatba kerülni, de sajnos közülük hárommal még mindig plátói a szerelmünk. :( A Nailland standnál az öt kiszemelt közül csak egyet, a Models Own Fireworks – Roman Candle-t találtam meg. Bár ez a valószínűleg annak tudható be, hogy most sokan kattantunk rá bizonyos újdonságokra, vagy “legendás” szépségekre. A Models Own Velvet Goth kiadásából például már csak a barnás volt fellelhető, ami ugye a kollekció egyetlen nemszeretem darabja, így maradt a polcon.

4_S6300245

Úgy elszontyolodtam, hogy a két Golden Rose lakkból egyik sem volt készleten, sőt még a régóta áhított Flormar Icy Top sem, hogy nem is választottam társat a színes glitteres kicsikének. Nagyon rendes volt egyébként az eladólány, próbált vigasztalni, hogy már megrendelték őket, és hamarosan megvásárolhatók lesznek, de mostanában nem tervezek újabb shopping túrát Pesten, szóval a webshop indulásáig ettől nem nagyon leszek előrébb… Így azt hiszem teljesen érthető, hogy a Rossmann-ban két üvegcse is a kosaramba vándorolt. Az egyik egy - talán most már elég halvány - kék a NYC Raindrop. Van már két világoskék lakkom, a Moyra 27-es és a NYC Blue.L.ita, amiket tavasszal szereztem be hasonló okoskodás eredményeképp. :D Az az igazság, hogy megint van egy olyan gyanúm, hogy csak azt hittem, hogy ez egy merőben más árnyalat. Mindenesetre az üzletben elég könnyen meggyőztem magam, hogy ez már valóban a megfelelő lesz, és jól fog ez még jönni így a tél közeledtével is valami hópelyhes manihoz. Az essence i’m the boss! sem csak úgy felelőtlenül jött ám velem, neeem! Nem vagyok ugyan kibékülve a sötétebb lakkokkal magamon, de hát ősz van, meg az esős idő sem ritka mostanság, talán a pelyhek is látszódnak majd felkenés után is, ééés az akciós kosárban szúrtam ki!

3_S6300239

Végül a Flormar standnál sikerült lecsapnom az Icy Top IT02-re, de vesztemre megláttam, hogy két körömlakk vásárlása esetén 10% kedvezmény jár. Valljuk be, ellenállhatatlan ajánlat. :D Így esett a választásom a 450-es számúra, ami egy gyönyörű türkiz. Mivel ebből az árnyalatból krém finisű még nincs a birtokomban, elhessegettem a gondolatot, hogy de hát ez egy botrányosan élénk szín. És milyen jól tettem! Egyszerűen belé vagyok szerelmesedve! Legszívesebben mindenre ezt kenném csak ezzel készítenék manikat. Annyi ötletem van vele, hogy biztosan fog többször is szerepelni a blogon valamilyen formában.

2_S6300236

Összességében elégedett vagyok, azt hiszem jó vásárt csináltam. És egyelőre a pénztárcám is hálás érte, hogy ilyen visszafogottan duhajkodtam. Ami még említésre méltó a hétvégi Joy napoknak köszönhetően az egy L’Oréal micellás víz, és a fotók háttereként szolgáló F&F sapi (szégyenszemre ez volt az egyetlen ruhanemű, amit vettem, az Árkádban nem találtam semmit).  Plusz ami még érdekesebb lehet, az egy Lip Smacker Coca Cola ízű és illatú ajakápoló, amire nem vonatkozott semmilyen kedvezmény, csak az győzött meg, hogy sokkal olcsóbb volt a Rossmann-ban, mint a claire’s-ben. ^^

Nektek megvan valamelyik lakk?

2 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy így jártál, én se találtam egy lakkot a Modells Own-ból a Strawberry...pasztell rózsaszín lakkját...de azért a Golden Rose kárpótolt érte :D
    Várom a manikat :)

    VálaszTörlés
  2. Óóó, pedig az még illatos is, ugye?

    VálaszTörlés