2014. január 2.

Karácsonyi körömkihívás - 8. Szilveszter

Csúszok már megint (még mindig), de ezt a manit még meg szerettem volna mutatni Manna kihívásának utolsó állomásaként.


Azzal nyugtatgatom magam, hogy pótszilveszteri bulira még bevethető ez a lakkozás. Ráadásul lassan két hónapja várja kipróbálatlanul ez a csodás topper, hogy végre eljöjjön az ő ideje, ami lássuk be, tarthatatlan állapot. :) Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ő volt az egyetlen kívánságlistás szépség, aki kitartott a Nailland-ben, csak azért, hogy hazajöhessen velem. Ebben a bejegyzésben már láthattátok a kárpótlásul beszerzett társaival együtt. Tehát két réteg Maybelline Mini Colorama - 23 Dark Chocolate fölé kentem egyet a Models Own Fireworks kollekciójának Roman Candle nevezetű szálas, glitteres, csillámos(?) darabjából.


Bár a körmömön az alapszín miatt nem látszik, de találhatóak az üvegben fekete szálacskák is az ezüst mellett, és persze ott vannak a pink és rózsaszín kisebb-nagyobb hexagonok, meg az incuri-pincuri ezüst pöttyök. Sőt, ha jobban megnézem, mintha egészen mini ezüst szálacskák is lennének.

Hogy telt a szilveszteretek?

4 megjegyzés:

  1. Szép lett :) Mi 11-én megyünk pótszilveszteri buliba, szóval ez még így is bőven aktuális lehet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, mi is hasonló merényletre készülünk. :)

      Törlés